Sziasztok, Panda vagyok.
Én is ugyanugy küzdök az élet nehézségeivel mint ti,és közben kezdek rájönni egykét dologra. Az egyik az, hogy a nehézségeket jobb megbeszélni, mintsem magadban tartani, és ez így hogy te mint olvasóm, nem látsz,és nem ismersz könnyebb. Szóval ezt jó megoldásnak tartom.Külső szemlélőként jobban átlátod a helyzetet, és talán miközben azon gondolkozol, hogy vajon hogy segíthetnél nekem, esetlegesen a sajét problémádra is megtalálod a megoldást.A másik az hogy itt megértő, empatikus emberekkel beszélhetek,s talán segíthetek rajtuk.Az hogy leírom majd azokat amiket már átéltem, vagy éppen nyakig benne vagyok,segíthet remélem.
Nagyonsok fájdalom van bennem, néha szabályosan úgy érzem hogy szétakar szakadni a szívem. Ahogy egyre idősebb leszek, többmindenre eszmélek rá, amiken eddig nem gondolkoztam,s fel sem fogtam nagy jómódomban, hogy olyan is van.Nehezemre esik küzdeni, a többirányból jövő támadások ellen.A családbani veszekedések, mert ugyérzem nemértenek meg, A munka,mert ha nincs más muszály azt tenni amit nem akarsz, környezetemben élő emberek.
Az a rossz, hogy minden reggel, mikor felkelek, egy mosolyt kell festenem az arcomra, hisz ez szükséges a mindennapi jelmezemhez, mert nem érdekeli senkit, hogy talán valami bajom van, mindig csak mosolyogni, akkor is ha fáj. Hát már nagyon fáj,és nehéz.Probálok most megnyílni, de még nemigazán megy, remélem idővel sikerül, majd beszélnem a problémáimról.
Most itt befejezem, ilyen későn, már nemkellene, ilyeneken gondolkodnom, mert nemszeretnék ujabb nyugtalan éjszakákat.Viszlát