Igen, eljött az a pillanat, amit várva vártam. VAKÁCIÓ ha minden a terv szerint megy, ez életem utoló vakációja. Tényleg nagyon vártam, eljött a pillanat és SEMMI. Semmit nem érzek, se örömöt se bánatot. Itt van és kész. De ugyanezt érzem sokmindennel kapcsolatban. Várom a kedvenc magazinom megjelenését, megveszem és ott hever az ágyamon… Nem akarok ezen fenntakadni, lapozzunk 
A pályázatról, melyről korábban írtam. Sikertelen. Egy kisebb stílűn viszont helyezést értem el, és ha elfogadják a “felsőbb emberek” lakóhelyem születési évfordulójának logója az lesz.
Eljárok szorgosan egy pszichológus hölgyhöz, heti kétszer, és egy csoportba is ahol kb. velem egyidősek vannak. Na meg áterhez is eljárok…
Bevallom őszintén, abszolút megszüntettem minden gyógyszer szedését az utolsó hajrára(meg egy kicsit ebben apám is segített), még jól is jött h elég a kevés alvás. De olyan érzések társultak mellé h ihaj. Fent és lent állandóan. Képes voltam a kezemet kikaparni és bőgni a suli wcjében. Nem is tudom elhinni, hogy én, és mi vezérelt. Reggelente gyakran sírtam, és minden reggel eljátszottam a gondolattal mi lenne HA.. ma meghalnék, HA csak ma nem mennék sehova, HA… szóval kerestem a kibúvókat. Bepöccentem azon ha a hajkefém nem volt a helyén – hugi elvitte- ha megitta az én teámat… szóval hülyeségeken ordibáltam. Aztán már totál kivoltam magamtól, hülyeségekről beszéltem, nem is összefügfően, na meg néha meggondolatlanul cselekedtem, úgy hogy nem is éreztem a súlyát. Tök természetesnek vettem. Szóval a héten mikor voltam áternél…ledöbbentem, ugyanis nem tudta az orvos hogy nem szedem amit kellene… de feltett egy első kérdést: hogy sikerült befejezni az évet gyógyszer nélkül? magyarán levágta h mi volt a szitu. Másnap ezt mondtam a pszichológusnak is, aki elcsicseregte h ő is ludas ebben mert az orvosnak meg ő csiripelt… “kötelessége”. Ám legyen. De teljesen problémamentesen, apró leszidással és fenyegetéssel, újra egy kezdő adag gyógyszert felírt a korábban szedettekből. Egyébként határozottan érzem az esti segítséget benne átalszom az éjjeleket akár reggel 8-ig is. Meg igazából leírhatatlan érzés, ezek a cuccok. Mikor kiengedtek akkor, stabilnak éreztem magam, szilárdan volt a kedvem, kicsit poénkodósan néha visszahúzódobban…de korántsem ennyire szélsőségesen. Magyarul hiába nem tartom megoldásnak a bogyót, így pszichomókus meg csoport mellett meg nagybetűs élet mellett, lehet hogy segítség.
A mókus hölgy mostanában határozottan a kórházi időszakot firtatja valamint teszteket csináltatgat velem. A tesztekről ill. eredményeiről pedig nekem nem beszél, így arról nem is tudok mit mondani. A kérdései néha ütnek, úgy érzem. Jövőbe tekintőek gyakran és nem a jelenben élnek.. tehát nem érzem sokszor hogy a jelenemen segítene ezzel, hogy a jövőről beszélünk.
Voltam igen, a Psyche találkozón a tavasszal =) na akkor sem voltam még formában. Egyik nap úgy volt:megyek, másik nap: nem megyek. Na most akkor? Elmentem. Beszélgettem mestengoval közel két órát net2ristra várva. Jól esett, habár elég hülyén éreztem magam, nem tudom megmondani miért. Zsunál választottam egy árnyékosabb helyet, igen padot Ott jó volt. Láttam mindenkit de senki nem kerülhetett mögém. Sok volt az idegen ember, pedig…mestengot meg sehova nem láncolhatom… Kinga nem nagyon ért rá, mással meg kicsit bizalmatlan vagyok. De azért elvoltam, mégha figyelő állásban is. Egy ponton éreztem magam gyengének de azt is marhafrankón eltitkoltam senki nem vett észre semmit. Zorbát simogattam és a feje az ölemben volt, tüneményesen, és Kinga rámkiabált h “kutya az asztalon”…se asztalon nem volt…és nem is rosszalkodott. Tudom, hogy ha jólérzem magam, akkor ilyet fel sem veszek, rámkiabált és akkor mi van?! Na de bennem ez nem így zajlott le akkor. Elmentem a kisházikóba wc-re és kicsit elpityeredtem. A fene tudja miért. De megpróbáltam határozottan letisztázni magamban hogy nincsen semmi baj az égvilágon. Hamar összeszedtem magam… és mintha mi sem történt volna bennem, visszafoglaltam a helyem.Eltelt az idő, és problémamentesen hazautaztam. Mire hazaértem 22 h körül, már mindenki szunyókált…
Voltam a Balatonon is, nemcsak a nyaralóban, a vízparton is. Még mindig élmény csak úgy lenni ott…lesni a madarakat, kacsákat, hattyúkat, a mohás köveken a mohák víztől való mozgását, szabályosan néha már rajzok látszanak. A kis szaladgáló gyerekek és a tömény valóság. Sajnos még mindig fenn áll az a probléma a parton hogy hajléktalanok elnapozgatnak…és oké, jogukban áll ottlenni, valamint “strandolni”, de nem mindegyik tisztességes… akkor aktuálisan is volt egy lopás, nem volt szerencséje, megcsípték. Volt egy különösen hangulatos látvány Almádiban, a kikötőnél. Fellegekből szemerkélő eső, a padokon pedig a párok esernyő alatt ültek, fiatal és idős párok is. Egészen idilli látvány volt… vajon nekem lesz-e papókám akivel kiüljek a partra egy esernyő alá?
Idill
Csere-hegyi kilátóból
Akkor jöjjön ami még nemvolt…
“Mert, érzem, hogy szükségem van valakire vagy valamire. A sírás kerülget. Olyan érzés ért megint, hogy én egésznap adtam, majd mikor kértem… jó hogy nem zavartak el a francba. Hát kellenek emberi kapcsolatok? Meghalt valaki a szobánkban. Alig ismertem, de még tegnap este is azt kérte, hogy takarjuk be, és fésüljük meg. A keze törött volt. Állandóan azt kérdezte hogy most mit csináljon. Reggelre felakasztotta magát. Láttam függni. Tisztelem Őt. Nem tudok nyuugodn a gondolataimban. Tömhetnek akármilyen bogyókkal. Üvölt a lelkem. Kérdezget, némileg válaszolok. Szeretnék elmenni, de hova. “
“Nem akarok ÉLNI. Szeretném ha hamvasztanának, valahol a Papa mellett temessetek el. Csak ezt kérem. Akkor sorban: Apa: szeretlek akármilyen problémáink is voltak egymással az évek során, apa vagy, mindent megadtál ami kellett, nem vagyok idióta, de ahogy érzed. Az érzéseket NEM lehet kitalálni. Szeretlek. Anya: most rettenetesen hiányzol. Örökké hiányozni fogsz. Tudom, hogy szeretsz én is szeretlek. A világért nem bántanálak, az életemet odaadnám érted. Oda is akarom. Nem kell választanod. Nem ragozom. Örökké vigyázok rád,és szeretni foglak.”
“Kitty: emlékszem arra a telefonbeszélgetésre mikor két éve itt voltam és sírtál, hogy miért nem szóltam. Miért? mert féltem. Most is iszonyat félek, és remélem kisbabátok egészséges lesz. A keresztanyaságot biztos felvállalja helyettem a Lizi. Én erre nem vagyok alkalmas. Sajnálom, nagyon szerettem volna megfogni a kiskezét annak a pici léleknek.Iszonyat hiányzol Kitti. Már tudom hogy saját, külön életed van de a szívem szakadt meg mikor elmentél otthonról. Átadtál egy rangot, egy szerepet, felelősséget. A nővér szerepét. Nővér lettem a hugiból. Szeretlek boldog életet kívánok Neked.”
“Álmodoztam róla, hogy egyszer nekem is lesz babám, dehát…senkinek nem kellek, egy rakatszerencsétlenség vagyok és ronda.”
“Zizi: drága cicám, imádlak. A legdrágább kincs vagy a világon. Okos vagy és szép. Maradj mindig ilyen őszinte. Szólj ha bántanak a suliban, majd én fenntről vigyázok és megvédelek. Imádlak baba. Szeretlek. Örökké szeretni foglak. Vigyázt kérlek a legjobban a Bundira, a megmaradt pénzemből vedd meg neki azt a hámot ami nem húzza a nyakát, és az évek során a karácsonyi-szülinapi ajándékokat se feledd el neki. Szeresd helyettem is. A cicusokat is. A tekiket is gondozd kérlek. Birtokba veheted a szobám, mindenem a tied lehet. A rajzcuccaim is, bátran használj mindent, amit találsz. Szeretlek, vigyázz magadra! Ha majd felnőtt leszel, vigyázz a férfiakkal…”
“Mama: kérlek őrizd meg a titkainkat, légy örökre a mamám, és barátom. Én viszem a sírba a titkunk, kérlek Te is tégy így.”
Innentől szinte olvashatatlanná vált az írásom, de megpróbálom.
“xxxxx x Papához ő úgysem látta xxx ha még beszélek az Ildivel is elmondom neki a xxxx a babát. Mindent köszönök nektek xxxx . Sajnálom hogy ennyi gondot okozok nektek az életben . Nem akarom megkeseríteni xxxxx xxxx .”
“Belül üvöltök, kívül is. Félek iszonyat félek.”
“Az akasztáshoz nincs kötele, késem életle van, gyógyszerem nincs elég.”
Ezeket a sorokat sírva írtam le, a fürdő padlóján ülve. Ott lehettem egyedül, egyedül. Valaki szólt a nővéreknek, mert jött kettő, karonfogtak és leültettek a nővérszobában. A naplómat kivették a kezemből. Hívták az ügyeletes orvost, a nővérek rögtön teregettek neki miről írtam. Bekísértek a szobába, lefektettek, kaptam szurit és lekötötték a két csuklóm.
A naplóm egy lapja:
Mára ennyit… kicsit lehúzott. De ki kell írnom. Érzem.
