ööö….hát áramszünet miatt este irom ki az eredményt

Ma volt a temetés. Úgy érzem, sikerült elengednem. Valami lebegésfélét érzek. Könnyedséget. Megkönnyebülést. Persze az emlékek maradnak, azokat nem veheti el senki. Az emlékek kellemesek. Jut eszembe…..Észrevette valaki, hogy ha elveszitünk valakit , aki kedves volt számunkra, nem maradnak utána csak kedves emlékek? A rosszat el is felejtjük. Vagy könnyebben megbocsátunk. Mondjuk ezek az emberek, akikről én irtam, tényleg jók voltak. Nem bántottak. Maximum néha kicsit durvábban meglöktek, hogy a jó irányba menjek. Akkor kicsit durciztam, de utána rájöttem, a javamat szolgálja. Sajnos fogynak az ilyen emberek körülöttem.

Szeretet. Félek. Félek, ha szeretek majd megint valakit, csalódást okozom neki. Megbántom. Elfojtom a szeretettel. Jut eszembe. Nem jó ez igy. Szóval. A szeretet jó dolog, pozitiv. Azt hiszem megvilágosodtam……Miért folytsam el magamba a szeretetet? Ha van olyan ember aki nem tudja elfogadni ezt részemről, hát meneküljön el. Nem?

Adok magamnak 24 órát, hogy eldöntsem merek szeretni, vagy elfolytom magamba? Szóval hölgyeim és uraim, holnap eredményhirdetés lesz.

Holnap itt, ugyanekkor……

Búcsú

Rájöttem arra, hogy nem tudom elengedni a szeretteimet akik meghaltak. Többször montam, hogy csak idén három kedves embertől kellet megválnom. Itt szeretnék tőlük elbúcsúzni. Merthogy egyiküktől sem tudtam rendesen. El kell őket engednem :(

1994, december 25    Apu

Sokat adtál nekem az életbe. Mondhatnám szinte minden erényemet tőled kaptam. A becsületességet, őszinteséget, szeretetet, bizalmat te tanitottad nekem. Erősnek lenni is te tanitottál meg.  Mióta nem vagy, erősnek sem mondhatom magam.  Sok szép emlékem van veled. Megtanitottál úszni. Egyedi módon. Bedobtál a mély vizbe. :)  Kiúsztam. Egyszer végigjártad velem Budapestet éjszaka, hogy megmutasd nekem a szép kivilágitott várost, mikor itthon éjszaka még égők sem voltak. Elcipeltél magaddal mindenhova, amikor már elég nagyocska voltam, hogy veled tartsak. És nem voltam neked teher, soha. Szenteste megöleltél, megpusziltál. Annak ellenére, hogy szerettél, ezt sosem tetted velem, csak akkor. Másnap már nem tehetted ezt meg. És soha többet….

2009, január 2    Lenke

Gyerekek voltunk még amikor összebarátkoztunk. Mindent együtt csináltunk. Még állapotosak is egyszerre voltunk :)  Sok butaságot csináltunk együtt. Kiszedtük egymást a szarból sokszor. Annyira hasonlóak voltunk. Még a házasságainkban is ugyanaz a probléma merült fel. Sokat sirtunk egymás vállán és sokat nevettünk is. Ilyen barátnőm biztos nem lesz több.

2009, tavasz ……

Sok közünk nem volt egymáshoz. Kétszer beszéltünk összesen. De sokat köszönhetek neked is. Az életemet. Ha nem lettél volna öngyilkos, akkor én lettem volna az. Magamhoz téritettél.

2009, szeptember 2  Nagytata

Mennyit sétáltunk együtt gyerekkoromba. Mindig te vittél tornázni, biciklivel és eljátszottad a Maros parton hogy belehajtasz a Marosba. Mindig kacagva sikitottam :)  És csak te tudtál brekegni mint egy igazi béka. Mindig brekegtél, hogy észrevegyelek mikor értem jöttél suliba. És sosem láttam náladnál büszkébb dédtatát. Köszönöm

Nagyon fáj, de el kell engedjelek titeket.

Éjszaka van.  Aludni nem tudok. Kergetik a gondolatok egymást a fejemben. Ez nem pörgés. Ezek gondolatok. Érzések.  Életemben nem éreztem magam ennyire magányosnak mint most.  Van családom, állitólag megvan mindenem.  Nincsen okom panaszra.  És akkor mégis miért?  Mert nincs meg a lelki nyugalom.

A napokban beszéltem valakivel arról, hogy az ember ahoz hogy változtatni tudjon, szüksége van egy impulzusra. Mármint az ilyen gyáva fajta embernek mint én. Nem mindenki lehet erős, vagy ha igen, az egy hosszabb idő után el is múlhat. Az ember fárad. Szóval impulzus… Kéne valami. Tudom, csak pozitiv lehet. Válogatok? Nem. De tudom, jogom van a jóhoz. Mindenkinek joga van hozzá. Jogom van álmodni. Életben tart. Ha nem lennének, nem lennék. Egy ilyen világban kell valami, ami szinten tartson.

Pozitiv impulzus…Kérek egyet…Várom…Mert jogom van hozzá!

Talán ez az a hely, ahová végre kiirhatom magamból a dolgokat.
Gyászolok. Meghalt egy családtagom. Nem ez a megrázó. Hanem, hogy megéreztem. Elmondtam. Nem értették. A francba! Pontosan megmondtam mi fog történni. Ezt nem értheti milyen érzés, csak az aki már érzett ilyet. Átok? Áldás? Teher. Fájdalom. Üresség. Félelem. Szombaton még beszéltünk telefonon, és amikor beszéltünk, közben sirtam, mert tudtam utoljára beszélünk. Ezt elmondtam a férjemnek. Nem értette. Fényévekre vagyunk egymástól…Kicsi korom óta ilyen furcsa dolgok vesznek körűl. Ha ellentmondok nekik és nem törődöm velük, elfogad a társadalom amiben élek, de boldogtalan maradok és hazudok magamnak. Letagadok egy darabot magamból. Ha elfogadom a furcsaságokat, a környezetem eltávolodik tőlem, kinéznek miatta. Mert az ilyen az ördögtől van szerintük. Inkább ördögi körnek nevezném ezt. Ha hazudok elfogadnak, ha vállalom kitagadnak. Milyen világ ez? Nem érzek most csak fájdalmat, ürességet. Mar belűlről. Éget. Emészt. Nem merek már szeretni sem. Félek. Elzárkózom ez elől. Mert az emberek a szeretetet mindig valamilyen feltételhez kötik. Miért nem lehet csak úgy elfogadni valakit ahogy van? Miért nem szeretik az emberek egymást csak úgy?
A környezetem is értetlen velem szemben. Bűnös volnák vagy mi. Mert ez nem tiszta dolog ami velem van. Szerintük. Könyveket nyomnak a kezembe. Olvasd el! Nézd meg, igazunk van! Téves úton jársz! Nem értik, hogy ha elolvasom, csak nő bennem a lelkiismeretfurdalás? Csak nagyobb a teher, meg a fájdalom. Mert más vagyok. Nem segitenek vele, csak rámerőltetik az akaratukat. Ilyennek kell lenned. Folyton azt hallom ilyennek kell lennem, vagy olyannak kell lennem. Börtön. Cella. Magánzárka.
A családtagomat megsirattam, elengedtem. Fáj nagyon a hiánya, de neki jobb igy. Isten nyugtassa.