Megint keserédes hangulat.
Be kell valljam, nem tudom összeszedni magam. Mindig kicsit jó és utána megint visszaesem. Nehezemre esik megbiznom az emberekbe. Azt hiszem összesen két emberben bizom meg rendesen. A többieket csak ilyen látszólagos galery-nak látom. Hajrá Timi! Aztán amikor hajrá, szépen hátat forditanak. Hát basszus, én sosem mutattam a hátam, azoknak akiket elkezdtem biztatni. És jaj de nagyon unom már a sok szép beszédet, az álarcokat. Mert mögöttük nincs semmi. Álarcokkal pedig nem tárgyalok. Oda jutottam, hogy kezdek félni az emberektől. És ez csakis a saját hibám. Mert többet látok bennük, mint amik valójában. A saját magam nyitottságából indulok ki, és hülye vagyok, amikor másoktól ugyanezt elvárom. Ürességet érzek, tátongó nagy űrt. Csalódtam. Megint. Mindig. :D
Lelkemen úthenger ment át. Szépen kivasalt. Biztos kell némi idő, mig rekonstruálom az eredeti formámat, ha egyáltalán sikerűl. Mert per pillanat, nem látom a fényt az alagút végén. Minden kusza. Gyakran hallom, hogy magamnak kell boldogulnom. Egyedűl kell megoldanom a dolgokat. Nekem kell döntéseket hoznom. Nem megy. Most ez olyan, mintha egy bénának mondanák azt, hogy, hát ugye tudod, hogy csak rajtad áll minden. Tud az tenni valamit segitség nélkűl? Nem. Igen tudom, nem fizikális bénulás az enyém. Lelki. Méghozzá totál.
Ráadásul, úgy néz ki a dolog, hogy jövő hétvégén nem tudok elutazni. Anyagiak közbeszóltak, és pár itthoni szituáció, amivel igazság szerint nem tudok mit kezdeni. Először érzem azt, hogy semmi közöm az egészhez, mégis én iszom meg a levét. Hát hogy a francba legyen igy az embernek pozitiv hozzáállása?
Beletörődés? Lehet az lenne a legjobb…De…Úgy érzem magam, mint aki vak volt eddig, kicsit láthatott, és akkor azt mondják neki: elnézést, de mégsem fog már látni. Vagy amikor valakit, aki börtönbe van zárva életfogytiglanra, kiengednek egy kis időre. Utána közlik: elnézést, hiba történt az adminisztrációban, mégsem önt kellet volna kiengednünk. Kérem, fáradjon vissza a négy fal közé. Jah. Örülni kéne annak a kis időnek, amikor a vak látott, vagy a rab szabad volt. De kérdezte valaki a vakot, vagy a rabot, hogy milyen nekik? Nem. Mert félünk, hogy azt válaszolnák: Sajnálom, ez nem volt elég ahhoz, hogy egy életre erőt kapjak, nyerjek…Szép dolog a morzsa az éhezőnek, de elég neki a túléléshez? Éhes vagyok. Szeretetre éhes.

Amióta hazajöttem Börzsönyből, csak igy mondhatom: vagyogatok. Érdekes dolgok ezek. Nem találom a helyem. Folyton ott jár az eszem. Visszavágyom oda. Ha minden jól megy, megint mehetek :)
Szeretném vinni a fiamat is. Érdekes módon pár nap alatt romlott a viselkedése. Nem akarom azt mondani, hogy külső hatásokra történt ez, de felettébb furcsa. Remélem sikerül elmennünk kettesbe. Kicsit helyrerázódna az anya-fia kapcsolatunk. Jó móka lenne, mindenféleképpen. Szegényke, nagyon vágyik kicsit külön programra, ahol csak mi ketten lennénk valahol. Biztos jó alkalom ez. Régebben csináltunk ilyet, de utána megszületett hugica és nem volt külön programunk. Azt hittem a gyerekek szétválasztása hiba lenne. Most úgy látom, ha nem megyünk el, még nehezebb lesz vele…Azt meg mondanom sem kell, hogy én is menni akarok.
Szombaton voltam Gyulán :) Nagyon jól éreztem magam. De ott is ugyanaz az érzés fogott el, ott vagyok otthon. Furcsa. Sosem éltem ott, nem is vágytam oda soha. Most meg…

Azt hiszem ez egy örökké tartó pofozkodás lesz. Be kell vallanom, nem tudok menekülni a csapdából. Magam másztam bele anno, nekem kellene megoldani.Ez van. Nagyon igyekszem szinten maradni, de ilyen háttérrel nem megy.
Rengeteget hallottam az utóbbi időben, hogy erős vagyok, ügyes, kedves, szeretettel teli, meg mittoménmégmi. Tök érdekes, hogy ez mégsem kell senkinek és én sem hiszem el már magamról. Reálisan gondolkodva: ha igy lenne, ahogy sokan mondják, miért érzem magam igy ahogy most? Szarul. Magányosan.
Sokszor erőt gyűjtök magamnak és nekifutok a feladatnak. Sokra megyek vele…Azt hiszem bennem valami kettősség van. Nem hiszem, tudom. Van egy életem ami reális,ami van, de nem tesz boldoggá. És van egy élet amire vágyom, de sosem lesz az enyém. Ha kicsit kikukucskálok a vágyott életbe, akkor lelkiismeretfurdalásom lesz, mert állitólag nem helyes az amit teszek, és ezt jóóóóóó sokat hangoztatják, nehogy véletlenűl is elfelejtsem. Hogy a rohadt életbe szakadjak el, amikor mindig mindenhol követ a vallás, a kötöttségek? Belém vágnak. Fáj. Nem tudok szakadni ezektől. Bennem vannak és belém hasitanak lépten nyomon. Ha felszabadulok kicsit, akkor az fájdalmat okoz a családomnak. Nem tudok egoista lenni.
Nagyon meg akartam felelni családnak, férjnek, környezetnek. Nem voltam jó akkor sem, most sem. Házasságot menteni? Nincs már kivel mentsek és nem tudom van e mit menteni még. Miért fáj ennyire, az ami történik most velem? Miért nem tudok dönteni? Miért nem tudom elhinni, hogy valamire is jó vagyok? Mi ez a nagy üresség körülöttem? Tudom. Meg kéne tölteni. De merem tenni? Nem. Mert ha nekem jó, akkor a környezetem sinyli meg. Ha a környezetemnek jó, akkor nekem pokol. Jó mi?

Voltam Börzsönybe :))
Csütörtökön dél tájt érkeztem Budapestre. Este városnézés volt. Felejthetetlen élmény. Másnap indultunk Börzsönybe. Mesés táj volt ott. A ház olyan otthonosan fogadott, ahogy sajnos a saját házam nem képes. A falu csendes és szép volt. Sokat sétáltam. Kirándultam is, megjártam száztűhosszát :) Sokat nevettem :)
Nagyon jó volt ott. Mondhatnám meg gazdagodtam. Kaptam új barátokat. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy új családtagokat. Életemben nem éreztem magam igy. Elfogadva és megbékélve érzem magam.
Jó pár éve, hogy a kereszténységre támaszkodom, a hitre. De azt el kell mondanom, hogy soha egy keresztény társaságban sem kaptam ennyi szeretetet és megértést mint itt. Persze nem sok mindenkit ismertem meg. De akit megismertem, azt szivembe is zártam :)
Bittersweet? Keserédes? Igen. Édes , mert sok mindennel gazdagodtam lelkileg és keserű, mert nagyon hiányzik az amit ott kaptam. Nehéz ezek után visszazökkeni a hétköznapokba. Most már csak meg kell tanulnom az ott tanultakat átvinni a mindennapi életbe. Menni fog :)))

Kicsit szégyenlem magam, mert csak akkor irogattam amikor magam alatt voltam. Mondjuk annak örülök, hogy jól vagyok, ezért nem jöttem rinyálni :)
Legutóbb azt hiszem épp Istennel pofozkodtam. Hát felálltam. Segitettek ebben mások is. (Aki a mások is kategóriában felismeri magát, annak irom, hogy köszönöm :) ) Igy szokott ez lenni. Sokat fetrengeni nem érdemes. Egy ideje úgy érzem szinten tartom magam. Sem túl mélyen nem vagyok, de lebegni sem nagyon akarok, mert ugye könnyen pofára eshet az ember lánya :)
Holnapután megyek Magyarországra. Igy , hogy le is irtam, kezdek ideges lenni. Általában vidám vagyok, meg kedves, meg beszédes, de félő, hogy beüt a Kuka szindróma :) Hogy mi az? Hát amikor sok ismeretlen helyzettel állok szemben, olyan szépen tudok hallgatni, hogy csak. Persze egy idő után elmúlik, és feloldódom, de na…Nem tudom mennyi lesz ez az idő. Néha pár óra, néha pár nap. De nagyon várom, mert nem voltam soha Börzsönyben, meg már nagyon nagyon rég voltam Budapesten is. Arról a városról mindig apukám jut eszembe :)
Szóval megyek. És dejó lenne egy naaaaaagyot sétálni az erdőben. Mert ugye aki ismer, az tudja, hogy mennyire szeretem az őszt meg az erdőt. A kettőt együtt meg pláne. Remélem lesz idő erre is.
Hehe. A másik parám az az, hogy ha megismernek, akkor rájönnek, hogy milyen lökött vagyok. Pedig eddig milyen jól leplkeztem…..:) De most fény derűl az igazságra. :D

Hát nem tudom hogyan történik ez, de mondhatnám úgy is, hogy Istennek jó a humorérzéke. Amikor kicsit lábra állok és jobban érzem magam, visszapofoz szépen a helyemre. Nem kérem, nem panaszkodom. Egyszerűen csak fel kéne nőnöm végre, és nem elhinni mindent amit mondanak nekem. Sokan mondják, olyan gyermeteg vagyok néha. Sokszor. Naiv. Sokan ki is használják ezt a dolgot. Nem is tudom, miért vagyok genetikailag úgy be állitva, hogy bizom emberekben. Sokkal óvatosabbnak kéne lennem.
Mondjuk elnyerhetném a cimeres marha cimet ezen a héten :D Legalább lesz nekem is valami kitüntetésem. Hittem valakinek, hittem valamiben. Már nem hiszem. Úgy gondolom, csak azt kéne elhinnem mostantól, amit be bizonyitanak, vagy saját szememmel látok. De ez olyan szkeptikusnak tűnik. Akár hitetlen Tamás is lehetne mostantól a nevem. Fura leszek ha majd igy O.o nézek az emberekre és nem az eddig megszokott nyitottsággal és szeretettel.
Miért van az, hogy ha a másik észreveszi az emberben, eme nemes és szép tulajdonságokat, első dolga az, hogy kihasználja és átverje a másikat? Utána meg halljuk a nagy szavakat. Rossz a világ és rosszak az emberek is benne. Nem mondjátok…..Vajon miért? :)
Visszatérek kicsit Istenre. Mert ugye azért elég sok mindent szoktam vallásilag is elemezni. Tényleg, mi jó van abban, ha valaki mindig pofára esik? Állitólag úgy jutunk igaz hitre, ha Isten teljesen összetör minket, hogy aztán tudjon magához ölelni. Pfff. Mondok valamit. De titok. Nálam az ellenkezőjét éri el vele. Lehet sokat pofozkodik, csupán atyai szeretet cimen. De jelentem, azt hiszem nem tudok engedelmes lenni. Nem tudom odatartani a másik arcomat örökké. Fel állok és tovább megyek. Még kapok pofonokat? Biztos. De erősnek tartom magam :) És ne felejtsük el, humorérzékem nekem is van és igenis átsegit a csalódásokon. Szóval, humorosan pofozkodunk :))))))))

Elég fura, hogy nem rinyálok ugye? :)))
Függőségemről annyit, hogy ma sikeresen mégis két kávét ittam meg. Ennyit az önakaratomról :) De vigaszképp mondom, minden értem aggódónak, hogy a kávé finom volt és erős. Bármilyen löttyel nem szegem meg a fogadalmat :)
Tegnap jó napom volt. És egy jó hir hallatára egész délután fülig ért a szám. Ja és este is tartott…meg ma reggel is…meg napközben is…és most is :)
Napközben csetteltem kicsit, de valahogy a jóisten csak meghallotta mit fogadtam meg, mert bármihez is próbáltam hozzászólni, nem válaszoltak ott nekem, vagy csak angolosan nem vettek figyelembe. Gép kikapcs, és sebeimet nyalogatva (mert ugye erősen megsebeztek) elmentem egy nagyot sétálni. Szinte átgyalogoltam a következő faluba. De volt időm gondolkodni legalább. Meg csak élvezni a táj szépségét. Kicsit olyan szomorkás ilyenkor a táj. Búza rég learatva. A kukorica most került sorra. A gólyák is elmentek rég. A fecskék csak tegnap. Csak leültem kinn a mezőn (igaz, sikerült beleülni valami tüskös növénybe) és hallgattam ahogy fúj a szél. Hallgattam ahogy csendesedik el körülöttem minden. Bogár sem volt már annyi, mint nyáron. Csendesedik el a természet. Valami furcsa indittatástól énekelni kezdtem ott kinn. A természetnek. Mondjuk a természet nem is tudott tiltakozni a hangom ellen :) Pedig biztos megtette volna. Csak ültem ott és dúdoltam. Kicsit tartok attól, hogy ha kemény hidegek lesznek, hogyan is fogok sétálni majd. Mert mennem kell, az biztos. Ja meg hamarabb is sötétedik majd. :( Valahogy megoldom.
Addig is marad az, hogy legyen sok szép napom még :)))))

Az igazság az, hogy azért ültem ide le, hogy megirjam a gondolataimat a Börzsönyi utazásról. De valami belső görcs visszatart, vagy nem is tudom mi. Azért teszek egy próbálkozást…
Felállitottam magamnak egy célt, amit ha megteszek, talán tovább is tudok menni majd. Na nem fejjel a falnak :) Szóval el akarok menni Börzsönybe. Tudom nem lesz attól zöldebb a fű, nem forog másképp a föld sem majd, nem is csodára számitok. Csak egyszerűen arra, hogy meg tudom tenni. A sok szorongás és pánik leküzdése végett. Éveken keresztül nyomtam el magamban mindent. Elhitettem magammal, hogy nem vagyok képes dolgokra. Például erre sem. Meg hogy, jaj de rosszat teszek én azzal, hogy család nélkül merek elmenni itthonról. Férjem magyarán szólva, enyhén kibukott a gondolattól. Kell a szabadság. Kell, hogy érezzem, képes vagyok rá. Ha ezt meg tudom tenni, annyival lesz nekem könnyebb, hogy nagyobb lépéseket is meg tudok majd tenni. Anélkül, hogy azt érezném majd, rosszat teszek.
Nagyon érdekes, ahogy a vallás és a keresztény élet, mennyi gátlást tud az emberben létrehozni. Pedig ugye nem ezt hirdeti. Nem ezt vallja. De akarva akaratlanul, belerögzül az emberbe egy csomó olyan dolog, amit ideig óráig helyesnek tart. (Nálam ez évek kérdése volt) És utána rájövünk arra, hogy nem minden úgy van, ahogy azt mondták nekünk. Hja kérem, későn jött a felismerés. De nem jobb később, mint soha? Azért szemellenző nélkül kicsit tágasabb a világ, de egy kicsit ijesztőbb is. Mint mondjuk annak az embernek, aki eddig vak volt, és hirtelen látni kezd. Hirtelen nagy a fényesség. Becsukja a szemét. De aztán apránként hozzászokik. Sok az ismeretlen, sok az ijesztő. De lassan-lassan rájön arra, hogy ez nem rossz, hanem jó. :)

Rájöttem arra hogy szeretet és csetfüggő vagyok. Ja és ne felejtsem e la kávét sem. Mea culpa. Ez van.  :))

Következő lépés az lesz, hogy kicsit leszoktatom magam. A szeretetről nem. Az kell nekem. De cseten kicsit sokat vagyok, voltam az elmúlt napokban. Itt meg is köszönöm mindenki türelmét, hogy elviselnek ott, a kettős hangulataimmal meg rinyálásaimmal együtt. Átesem egyik végletből a másikba. Vidám vagyok most, utána szomorú. Na nem ok nélkűl. Úgy nem szoktam. És akkor mit csinálok? Mivel itthon nincs kivel megbeszélni, szegény gyermekeim meg kicsik még ehez (és nem is kell őket ilyesmivel terhelni), szaladok a csetre. Ott családias a hangulat és bármilyen fura, szeretetet érzek sokszor. És ugye az kell, mert függő vagyok.  Jövő héten igyekszem kevesebbet lenni ott. Majd napi programot alakitok magamnak, hátha be tudom tartani. Délután két óra, meg éjszaka amikor nem tudok aludni, azt hiszem elég lesz. Mert ha magamat szeretem, akkor saját lábra kell állnom, foglalkoznom magammal is kicsit. Újra festeni, alkotni valamit. Újrafestem az őszi lámpámat, ráfér már. És utána hátha ihletet kapok még valamihez…Ki tudja?

Apropó kávé. Azt is csökkenteni kéne napi egyre. Marad reggel a tea, délután meg a kávé :)

De a szeretetet nem adom fel :)  Sok tanulnivalóm van még ezen a téren, és sok adnivalóm is. Kell valakinek?

Megszületett az eredményhirdetés pillanata.  És akkor……..nyert a szeretet!!!

Akinek nem tetszik, ne is olvassa tovább. Mernem kell szeretni. Elsősorban magamat. Ez nem egoizmus lesz. Eddig nem láttam magamon túl sok pozitiv dolgot. Most előveszem a nagyitót. Hátha lelek egy párat. És szeretem az életet is és mindent ami vele együtt jár. Igy kerek a világ. Szeretem az őszt :)  De azt nagyon. Szeretem a gyerekeimet.  Szeretem az eső illatát. Szeretem a barna meg a bordó szint. Szeretem a hosszú sétákat. Szeretem a szelet. Szeretem a természetet. (Ezt is nagyon) Szeretem a napraforgó virágot. Szeretem a hajnalt. Szeretem az éjszakát is, mert csendes. És még szeretem a finom illatokat. Példáúl a rét illatát kaszállás után. Szeretem a kávét, meg a madártejet is. Meg még nagyon sok mindent, amit most nem sorolok fel, mert lassan ugyis kiderűl majd rólam.

És…hát…azt is szeretem, ha szeretnek :)