Arad
Megjártuk Aradot. Habár reggel még úgy volt ketten megyünk, mégis hárman indultunk el. Először az aradi vértanúk emlékműjéhez mentünk. Utána a várhoz terveztük a következő utat. De megint nem jutottunk oda el. Egyszer majd csak összejön. Utána a megbékélés parkjába mentünk. Tudom, hogy nem illik olyat mondani, hogy egy emlékmű szép vagy csúnya, főleg ha az másik országé, de most mégis azt kell mondanom, hogy csúnya volt a román emlékmű. Szemben volt szinte a magyarral, de mégis el volt választva egy szökőkúttal. Habár egy téren voltak, de mégis látszódott a két szobor közti különbség.
Utána már a fő utcára mentünk. Ott bementünk a Szent Antal templomba. Szép volt belülről. Nem volt giccses, még éppen bent maradtak a határokon belül. Utána a Maros partjára mentünk, ott egy parkban megettünk egy-egy szendvicset. Végül a városházánál csináltam még pár képet.
Nem voltunk ott ugyan egész nap, de sok szép helyen jártunk. Sok képet csináltam, van amin csak egy kis részlet van, van amin egy egész nagy épület.
Máskor is megyünk ilyen útra biztosan. Csak előtte meg kell nézni az úticélokat, és akkor nem csak úgy a nagyvilágba megyünk. Zsuzsika jól oda vezetett a célokhoz, szóval máskor is jöhet majd. 
Anyának persze most is jegelni kell a térdét, mert nagyon fáj. De ahhoz képest nem nyafogott az úton. Fél 3-ra itthon is voltunk még úgy is hogy itthon elmentünk apával a Tescoba barackért. Naná, hogy nem kaptunk, hiszen olyan nagyon kemény volt. Nem érte meg.
Most a linzer tésztára várok, hogy megkeményedjen és akkor annak állok neki.
Húú, nah most majdnem írtam valamit, de inkább mégsem.