Grand Piti

“Az ember választja a betegségeit. (…) Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyűlölködni, mintsem épeszű dolgot cselekedni, amikor feladod önmagadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed, jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre te beteg vagy. És ekkor az is leszel, jönnek sorban a tünetek, és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bűvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyűlölettel kezeld, ne koholt “tünetekkel” címkézd fel a bajt. Vállald magadat! S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi sem olyan súlyos, amilyennek látszik, a problémák orvosolhatók, viszont a neurózis, a stressz, ha engedsz neki, tényleg megöl.” Vavyan Fable

Hát ja ezt kéne mindig elkerülni: az önsajnálatot. Lassan kezdődik, pici léptekkel, jólesően kimondjuk magunkban mennyire szerencsétlenek vagyunk, az egész világ csak bánt. Ha ezzel a tudattal fekszünk le akkor ezzel is kelünk, aztán meg mire ráeszmélünk már a kiútat sem látjuk, csak süllyedünk a saját magunk kreálta pöcegödörben. Jó mélyre. Aztán meg dögönyözünk még benne, amíg rájövünk, hogy szánalmas amit csinálunk és már levegőért kapkodunk.

“Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek – s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős… túl könnyű lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?… Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély.” Vavyan Fable

“Ahogy telik-múlik az élet, egyre kevesebb dolgot nézünk, de azt egyre élesebben látjuk. A léghajóból is ki kell dobálni a felesleges cuccot, hogy magasabban szálljon. Akinek nincs szíve kidobálni: az nem repül.” Vavyan Fable

Palacsinta, ó véres palacsinta!!

Nyaa… aszongya gondoltam egy szépet, és nekiálltam palacsintát csinálni. Még a sztori elején hozzá kell tennem, hogy teljesen, abszolút, csakis kizárólag egyedül voltam itthon. Segítségem nada sőt még egy fia védőszentet sem tudtam felhozni könyörgéshez, aki híres palacsintasütő mártír volt, és az Inkvizíció vígan üldözgette e ördögien finom mesterség gyakorlása miatt. Így teljesen reményvesztetten, de annál nagyratörőbben álltam neki. Mondtam én: Te, palancsinta nem fogsz ki rajtam, teremtés koronáján, férfiak gyöngyén! Hát igen. Elég szánalmasan festettem abban a konyhában, idegen terepen. Kb. 20 szakácskönyvet túrtam fel, míg a palacsintatészta legegyszerűbb leírását megtaláltam. Ha jól sejtem, az a könyv ugyanolyan debill kezdő szakácsoknak szólt, mint én is lennék.

Első pont: vegyél fel egy kötényt. (bakk nem nagyanyám vagyok én minek az??)

Második pont: szedd össze az alapanyagokat! Hozz a tyúkólból 3-4 tojást. Ehhez kb 25 deka liszt, még testmeleg tehéntej kb négy kanál, jó kis libazsír, cukor, só. Na bakk ekkor kezdtem el gyanakodni hogy mégsem ebben a században írhatták a könyvet. Na a tyúkólból nekem már egy életre elég. Gondolom tudja sokmindenki, milyen az. Hatalmas törést jelentettek gyermeki lelkemben azok a látogatások… Szóval  frissen vásárolt szalmonellakezelt tojáskákkal kezdtem. Igen a testmeleg tehéntej is megvolt… jó mikrós de a mai világban…?? A többi alapanyagot hős gyűjtögetőként beszereztem.

Harmadik pont: hányd egy tálba az összes hozzávalót és gyúrd. Na jó ez a leegyszerűsített verzió, szépen le volt írva mit mivel hogyen kell, de én nem fogtam fel. Ekkor jöttem rá, hogy nem is olyan hülyeség a kötény. Bár még mindig megfejtetlen, már-már misztikus rejtély számomra, hogy miként  került palacsintatészta a sliccem belső oldalára… De amúgy az egész konyhában fellelhetőek voltak a háború nyomai. Gyúrom-gyúrom az eléggé morzsás tésztát, már veszem elő a deszkát, meg a nyújtófát, amikor elkezdett derengeni, hogy jéé anyától nem azt láttam hogy felvagdalva rakja oda a palacsintatésztát sülni hanem vhogy önti, merthogy elvileg folyékony halmazállapotú. Aztán eszembe jutott a lényeg: a víz. Na bakk rohantam csap alá, folyattam is a tésztára rendesen. Rövidke két-három perc után kezdtem sokallani a vízmennyiséget. És hát igen. A csomómentest, mint fogalmat az én kis szörnyszülött palacsintám nem ismerte. Nem tudom mért jutott akkor eszembe Frankeinstein. Már csak egy-két villám kellett volna és életre kel a művem. Hujjujjujj.

Na az egész folyamat előről. De már a sütésig eljutottam. Erről inkább no comment. Már annyiszor parodizáltak palacsintasütést, hogy nekem felesleges leírnom. De azok az emberek nem ám csak úgy megjátszák ezt, neem. Erre születni kell. Lényeg annyi hogy borzalmas alakúak lettek. A szabályos kör alak helyett lett ebből kocka, nonfiguratív, kisautó, sarki róka alakú de legalább én csináltam:)) Aztán rájöttem, hogyha nem tekerem hanem hajtogatom, akkor nem tűnik olyan gagyinak. Az én első palacsintám… Állaga gyatra, íze borzalmas de az enyim. Hát, nehéz szülés volt. Továbbiakban inkább ráhagyom a szakértőkre a dolgot és messziről elkerülöm a konyhát. (És még el is kellett takarítanom magam után pff)

Show must go on

Megtörtént a nagy esemény: kaptam egy szép szalagot a zakóm jobb oldalára. Jahh és táncikáltunk meg énekeltünk 1000 ember előtt. Meg ne felejtsem el a bált is, ha már olyan szépen összehozták nekünk. Hát ezt is megértem. A tárgyi bizonyítékokat igyekszem mélyen eldugni majd a szekrényem hátuljába. Márha megkapom. Azért remélem annyira nem lett ciki. Bár már úgyse nagyon izgat. Történt, ami megtörtént. Végülis nem volt rossz, viszonylag jól éreztem magam. Csak minden olyan “megcsinált” volt, nem volt az az érzésem, hogy mi így négy év után összefortunk egy családdá, de ha még egy kis összetartó közösséggé. Addig nem ismered meg az embereket, amíg nem látod mennyire képesek megmutatni a határaikat, hogy most eddig vagyok én, aztán ez meg már egy álarc, amit magam elé teszek, hogy mindenki ezt a cukormázas valamit lássa. Furcsán idegennek, felnőttnek éreztük magunkat, ahogy ott ültünk egymás mellett puccba vágba, feszélyezve nevetgéltünk, kínt-kínlódva felkérve egymást egy-egy táncra. Most először tekintettünk egymásra felnőttként, volt akinek jól állt, volt akinek nem. Azokkal, akik közeli barátaink, könnyebb volt feloldódni, velük élvezhető volt ez a négy év. Aztán meg ha majd mindenki másmerre megy tovább, ki tudja mi marad  majd ebből? Új élet, új barátok blabla. Lényeg: a társaság összképén nem sokat sikerült ezzel az estével változtatni. Továbbra is maradnak az egekben fennhéjázók, meg maradnak a földön ragadtak. Majd meglátjuk ki viszi többre. Legalábbis emberként. Addigis hajrá!!

Sohaország kapujában

“Törpének érzem magam a titáni fák tövében. Aztán inkább gyermeknek, aki azt gondolja, hogy minden meseien hatalmas. Ám később, emlékei helyszínére visszatérve, csalódottan keresi a palotanagy házat, annak tágas szobáit, a végeláthatatlan kertet, és persze nem találja sehol, hiszen termete a felnőtt világhoz magasodott; s noha ettől még meglelhetné gyermekkora hangulatát- fájdalom-, képzelete is alkalmazkodott a felnőttléthez. Vagy szomorúan kuporog egy sötét zugba száműzötten, porosodó álmok és félrehajított játékszerek között, avagy- miként a csacsifogat- hámba fogva kocog a felnőtti vágyak sivár- tarka kordéja előtt.” Vavyan Fable

Igen-igen. Mint minden embernél előbb vagy utóbb (sajna mostanában inkább utóbb) nálam is eljött az az időszak amikor kezdem egyre felnőttebbnek érzem magam. Különös érzés egy lezárt, biztos múlt és egy ismeretlen, hideg jövő határán mocorogni.  Azon kevesek akik néha-néha olvassák kis blogomat, már biztosan túlestek ezen a folyamaton. Ők már tudják, hogy milyen a túlparton állni, de nekem azért még furcsa, sőt rémisztő. Már régóta nem érzem magam gyereknek, és gyakran ránézve a gondtalan korombeliekre csak ámulok hogy miben tűnnek ők másnak mint én. Vagy éppen fordítva. De egyszerűen még nem tudom a felnőttek életét élni. Még vágyok a biztonságra, a változatlanságra és nem szívesen lépek ki egy nyílt terepre, ahol kevés bokor nyújthat fedezéket. Ebben a köztes időszakban kétségek közt örlődve nehéz tisztán látni hogy még mi vár rám. De gondolom majd az a Nagyon Nagy Betűs Élet egyszercsak kifent karmokkal rámveti magát és elrángat valahová nagyon messzire. Hát mégis, meddig kell még erre várnom?

Kameratőr

Szeretek fényképezni. Ha különösen jól sikerül egy kép, akármi legyen is rajta, mindig megmosolyogtat. Közeledik a szalagavató és most divat h mindenki visz be a suliba fényképezőgépet és csinál pár képet az osztálytársairól. Na én is vittem. A legjobban azt szeretem ha pillanatképeket tudok csinálni, úgy hogy az alany (:D) nem tud róla. Ezek szoktak a legjobban sikerülni. De amikor megmutatom nekik rögtön elkezdenek pfujjolni és követelik h töröljem ki. Pedig baromira jól sikerülnek. Azért érdekes: mindenki ágál ellene aztán meg jönnek kuncsorogni hogy küldjem át nekik, és legközelebb az iwiwen látom újra. De ez természetes, hülye lennék megtiltani:)) meg miért is? Csak nem szeretem ha hülyének néznek emiatt, hogy állandóan fotóznék. Már azt is megkaptam hogy szánalmas vagyok. Nagyon szarul tud esni az ilyen főleg ha olyasvalaki mondja aki azt hiszi hogy más fölött áll csakmert mindig fényesre nyalják a… na mindegy. Ez már másik téma. Ha majd sokat keresek (szép álmok) veszek egy profi gépet és csakazértis mindig kattogni fogok.

Démontangó

“Feltúrtuk a remény szemétdombját, s ahogy a kedvenc bögrét ragasztaná meg az ember, úgy illesztgettük egymáshoz a halott szerelem darabkáit. Persze, az első koccanásnál széthullott az egész. Idővel fárasztóvá vált, hogy mindig ugyanabba a kelepcébe sétálok bele, melyet a bujának ígérkező test rejtett. A vágy botorkált a sikátorban, bukdácsolt becsapottan, elégetten.”

/Vavyan Fable: Démontangó/

Hát nem érdekes? Minél jobban szeretnénk szeretni valakit, annál nagyobbat koppanunk mindig, amikor rájövünk, hogy teljesen reménytelen, mert sosem fog minket úgy viszontszeretni.  Hm… nem tudom miért írok többesszámban.

Haiku

Érdekes dolog a haiku. Úgy tűnik, sokszor több mindent lehet kifejezni vele, mint egy egész verssel, prózával.  Valamit tudtak a jappánok. Nem szokásom a verselés, ill. olvasása, de a haiku az más. Csak Fodor Ákostól olvastam még párat, úgyhogy leírom ide a kedvenceimet. Az a jó benne, hogy mindegy mikor olvasod, mindig mást jelent majd éppen akkor. És ki tudja mikor változunk??

 
3 negatív szó:
nincs
semmi
baj.

- Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!

Ahogy a tenger ír a fövenyre:
írja-törli, írja-törli
mindig ugyanazt
- sosem ugyanúgy.

Attól még, hogy orvos vagy,
beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
boldog is lehetsz.

Gyere
közel, közelebb,
még közelebb, kérlek, még, még,
egészen közel, tapadóan – egészen!
- Én akarlak eltaszítani.

Levél vagyok. Zárt küldemény.
Dolgom: hogy kézbesítsem.
- Ha föltépném, sem érteném:
Istennek írta Isten.

Jó, ha ezzel számol,
ki beáll a körbe:
lesz kölyökórjásból
komoly, felnőtt törpe.

Hatalmasnak, Szerelmesnek folyton-folyvást SORSA VAN.
Mosolyt csak közöny terem – a szenvedély humortalan.

s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!

Saturday night’s alright

Nahh tegnap megvolt a szokásos gyereelaszülinapomramertnagybulilesz kis összejövetel az osztálytársaméknál. Hívtak, mentem. Hozzá kell azt tenni, hogy bejárós vagyok és uccsó busszal haza köll mennem. Ami ugye 22.40kor jön. Ergo: nem lehet annyira köhhöm “elengedni” magam mint amennyire szeretném. Mindegy. Amúgy se szeressem annyira az alkoholt. Másra meg nem vagyok kapható. Bár eccer a varázsgombát kipróbálnám hehe. Nem lényeg. Szóval volt minden jó, sőt még az almáriumban is akadt egy kis ennivaló. Vendéglátónk bográcsolt-tűzhelyen. Bár mondjuk sok köze nem volt hozzá, mert az anyja főzte, ő csak ízesített. De amúgy nem volt rossz. Sőt. Hehe egyik haveromnak a tányérjába “véletlenül” belekerült egy kis kupica vodka. Ő nem vette észre az ízén ergo nem lehett annyira rossz. Amúgy kb 15en voltunk ami pont elég ahhoz hogy jól érezd magad. Csak szegény vendéglátunknak nem volt annyira kellemetes: mindenkivel koccintania kellett a saját egészségére naná hogy nem bambival:)) huhh volt zsindelyes is. Körte méghozzá-bár nekem mondhatják. Én ehhez hülye vagyok hogy kiérezzem az ízét. Mindegy, úgys ihattam sokat, mert vezettem, vagyishogy buszoztam:))
Ami majdnem ugyanaz az, mert az uccsó buszon a sofőr családunk régi haverja, és hogyismondjam csöppet pletykás. Na jó nem csöppet. Szóval tartani kellett magam:)) Úgyhogy jó volt egy estének. Ha még vmi eszembe jut amit szeretnék leírni akkor majd később leírom. Azért ne gondoljatok rosszra-emlékszem mindenre:))
hajjaj pedig lenne mit elfelejteni:)))

Mazsola

Kezdetnek íme egy kis gyűjtemény (nem az enyim) de ha akartok akkor mazsolázgathattok… van miből http://slaci.komarom.net/ebook/

Az első

Most hogy elkezdődött újra a suli:P:P szóval tengernyi szabadidőm a kihalás szélére sodródott, de azért azokat a könyveket, amiket kis szerencsével sikerül kiolvasnom, és nem éppen a szövetségi rendszereket vagy a kakasok taréjformájának öröklődését tanulom, szóval időnként rakok fel pár könyvet amit olvastam és talán majd leírom a mélyen szántó (pff) gondolataimat is róluk.