A bejegyzés nyomokban termékmegjelenítést tartalmaz!
félek, hogy meg fogom bánni a döntésemet.
I-vel elmentünk a kocsmába munka után, meghívott egy Borsodi Bivalyra, a fáradtság miatt jó beszédített, nagyon jót beszélgettünk, vele tudok leginkább beszélgetni, ő megérti mit mondok. mondta, hogy gyógyszert szed, elment pszichiáterhez az írta fel neki, és azóta közvetlenebb, beszédesebb, nyugodtabb, valmai oylsmit mondott, hogy túl sok mindenre figyel, és azért kell a gyógyszer, meg hogy lehet, hogy nekem is el kéne mennem, mert neki segített, és tényleg látszik rajta, mert most, hogy néha nem veszi be, akkor szokott olyan drogosnak kinézni, meg másabb. jól kibeszéltünk mindenkit a sorról. nagyon jó fej, meg helyén van az esze, ő fog legjobban hiányozni a munkából.
tiszta szar kedvem már utána, hogy lehet, hgoy többet nem is beszélünk. ez reggel volt, éjszakás után.
aztán estefele, felköszöntöttük anyámat, egyik tesómmal, másik nem tudott lejönni most Pestről. volt torta (epres, nyamm), virág.
aztán előszedtük régi bakeliteket, megnézni, hátha van köztük értékes, eladni, és vannak ott jók, Queen, John Lennon, George Harrison, jazz lemezek, Bee Gees (ááá), Hobo, ilyen Hair feldolgozás album… szüleim ilyen beatesek voltak fiatalkorukban, apámnak ilyen göndör majdnemmikrofon frizurája volt, viccesek a régi képek, anyámnak is szép hosszú haja volt.
aztán mentem városba X-szel találkozni, nagyon őrült, meglepett egy csomó dologgal, egy levéllel, ami egyszerű volt megható és vicces, csókolztunk is ,(nagyon fura volt), tényleg olyan már mintha járnánk, azt leszámítva, hogy nem szexelünk. beszlgettünk erről a felmondásról is, hát megint előjött a félelem és bizonytalanság. aztán lementünk undergroundékhoz, kis klub nyílt nemrég, ilyen kicsit zártkörű, mert a tulajok ott is laknak, nincs sok hely, meg nem akarnak bárkit beengedni, inkább idősebbek vannak ott, oylan 30 körül, egyik olyan mint Mucsi Zoltán, a beszéde, nagyon értelmes embernek túnik és lehetett egy érdekes élete, meg van is, vannak történetei, 15 éves korában kapott egy lopott BMW-t.. aztán ivott, drogozott, most is elment egy barátjával bekokózva kocsikázni.. csoda, hogy túlélték, forgalommal szembe 200km/h… már B. is eléggé bevolt rúgva, csak úgy állt a pultnál olyan arca van, vgy a tekintete hasonílt a kutyájukra, kicsi kis, lusta Westie (öreg már), T volt még a legjózanabb, Á. a művész aki kiálított a múltkor mozaikdarabokat, köveket, csavarokat mindenféléket felragaszt egy alapra, jók, vannak ötletei, ő is picit ivott már, de nem annyit, mint a múltkor… érdekes ember ő is, a holdról beszélt, hogy hívják ezt a jelneséget, hogy ilyen fényes, mert közel van, nem emlékszek már…Mucsi meghívott két sörre, vagyis gyre, de X nem iszik, egyiket még most is iszom, másikat X kiöntötte visszafele az utcán, a jó drága sört.. jobb ez a Borsodi, mint a Kozel..brr
X mondta, hogy úgy kell írni, legalábbis az ő technikája az, hogy mindig csak egy keveset ír, de kb. minden nap, ha eszébe jut egy jó mondat, akkor leírja gyorsan az ötletfüzetébe, mondta, hogy én is leírhatnám, ha valami hülyeség eszembejut, amiket néha szoktam mondani, meg hogy mikor hazajöttem Angliából akkor tudtam volna írni, az élmények miatt tud írni sokat. de szerintem nemcsak élmények kellenek, hanem olyan beállítottság, fogékonyság és tehetség
hiába írok jó ideje blogot, ez nem lesz irodalmi szintű sose, akármennyit írhatok, nincs meg a szókincsem, nincs meg a tehetségem hozzá, a kitartásom, a képregényemből se lett semmi, egy régi tervből (Bohócok) , akar X egy képregényt csinálni, már egy rajzot csinált is a szereplőkről, nem rossz, csak elsőre furcsállottam, hogy fegyverek vannak a kezükbe, meg a főszereplő lánynak a hosszú haja, egyik fiú borostás, de beszélgettünk erről, mondta nem fegyverek lesznek azok, hanem csak úgy néznek ki.. amúgy meg én valami bandát gondoltam ki… kívülálló fiatalokról szólt volna, akik mindig menenk ki az utcára (vagy már ott is laknak?), és valamiért nagyon tetszik nekik ez a bohócimázs, kívül nevet, belül sír.. tudom, kicsit giccses, de nem tudom hány éve gondoltam ezt ki.. szóval nálam ilyen kis szelídek lennének.. lenne köztük, úgymond eg yvezető,a ki idősebb túlük (kb. 30 körüli), és lehet, hogy ő tanítgatná őket mutatványokra, vagy az egész életérzést tőlük “lesnék el”.. .kb. olyasmi, mint Boka (a Pál utca fiúkból).. csak nem nagyon jutottam tovább, gondoltam még arra is, hogy ténylegesen bohócok lennének, de az meg nagyon nehéz lenne, mert absolót nem tudom mi zajlik a cirkuszokban pl., sok utánajárás kéne, hogy hiteles legyen, valamennyire.. na szóval ennyi, rájöttem, hogy ennyiből nem igazán lehet képregényt csiánlni, vagy legalábbis nekem nem ment… X verziójában, ha jól vettem ki olyasmi lesz, hogy lesznek nekik ellenségeik, akikkel “harcolnak”, de nem fegyverekkel, hanem ilyen trükkökkel, való igaz, ez akciódúsabb verzió, mint amit én gondoltam ki.. szerinem ezért se lennék jóképregényrajzoló, nem tudok kitalálni történeteket, legfeljebb csak elkezdeni tudom, kitalálom, hogy nagyjából mi legyen, de kidolgozni.. hm.. pedig a sotetalmok.hu-ról még mindig nem mondtam le…
A bejegyzésben termékmegjelenítés íródott le!