Szia! Köszönöm a tetszésnyilvánítást, az a szám már épp 20 éves punk szám, mi csak játsszuk, mert szerintünk is jól sikerült (több régi számot is játszunk, persze). Ne haragudj, hogy nem válaszoltam azonnal a kérdésedre, volt barátnőm gyakran járt a Psyché fórumokra, amíg aztán engem is érdekelni kezdett és régebb is olvastam itt blogokat… Aztán elég sokáig nem jutott eszembe. Épp június 16-án néztem be, amikor teljesen padlón voltam idegileg. Elolvastam a blogod nagy részét, nagyon tetszett és kicsit talpra állított; az utolsó poszt pedig megijesztett, akkor szóltam hozzá először. Azóta láttam, hogy 1. helyezett lettél (nem erről kellene szóljon a dolog, de akkor is, ez nagy öröm volt nekem!), most pedig… Ha nem tartasz tőlem, elmondhatod privátban, hogy mi történt veled. Néhányszor már előfordult, hogy egy beszélgetés/levélváltás előhozott emberekből olyan amalgámot, mellyel aztán képesek lettek lelkük építőköveit ismét összefogni. Remélem, hamarost sikerül neked is! üdv cs

Szia!
Igazából nincs semmi komolyabb bajom. Csak néha rámjön a nyafogás.
Annyi történt , hogy majdnem szakítottam a barátommal. De végülis úgy döntöttünk, hogy újrakezdjük. Elmondtam neki mindent, hogy mit érzek, mit nem érzek. Akkor épp a telefonját is elhagyta- visszaadták szerencsére. Elmondtam neki, hogy valamikor olyan jól érzem magam vele., máskor meg már az is zavar, ha megölel. Néha úgy érzem megfulladok…szeretném viszonozni az érzéseit, de úgy érzem képtelen vagyok. Ugyanakkor kihasználni se szeretném. Ha választhatnék teljes szívemből belészeretnék. De azt se tudom már, hogy képes vagyok-e a szeretetre. Ő állandóan bókol, összeköltőzésről, házasságról beszél… Azt is mondta, hogy neki nem kell más, kivárja

Nem szeretnék neki még több fájdalmat okozni.
Fogalmam sincs már mi van. Szerinte azért érzem ezt mert túl zárkózott vagyok meg kevés az önbizalmam
de az is lehet, hogy csak megijedtem, ezért lassítottunk

Szia! Miután megírtam a hozzászólásom, rögtön derengeni kezdett, hogy miről lehet szó… Az álmokról szóló következő posztjaidat is elolvastam és több dolog végigfutott az agyamon, de előre szeretnék bocsátani két gondolatot, melyek igazságáról, mint annyian mások, én is saját példámon okultam.

1. Minden emberi kapcsolat a közösségre és kölcsönösségre épül.

Két ember azon a szinten van kapcsolatban egymással, ahol mindketten kapcsolódnak a másikhoz, és olyan fokig, ameddig mindketten viszonozni tudják a másik érzéseit. Minden olyan kapcsolat, amelynek szintjén egyikük nem kapcsolódik a másikhoz, illetve érzelem, melyet a másik nem viszonoz, csak az aktív fél gondolataiban létezik. A passzív fél ezeket nem tudja átérezni, s ezért folyamatosan “kínozzák” egymást.

2. Azt szeretjük, akinek sokat adtunk, nem azt, aki nekünk sokat adott.

Az ember gyarló lény – már hallom az ásítást, de én nem ásítottam, amikor egy teljesen meddő kapcsolatom véget ért: rá kellett jönnöm, hogy kizárólag feladataim voltak, felém irányuló érzelem, gondolat semmi, csak szorítottam ki magamból a lehetetlenséget súroló szívességeket és segítséget egy szavára is – mindhiába. Egyre kevésbé vett engem észre, mivel folyton ott kerengtem körötte s én egyre följebb értékeltem őt, mivel lassan minden gondolatom az övé lett. A szerencsés vég akkor érkezett el, amikor kiderült, hogy nem is kellettek neki.

Folytatni fogom a választ, de most el kell indulnom…

Szia! Folytatom a választ.

Amikor elolvastam a hozzászólásaidat és az álmokat a következő posztban, az első gondolatom a hezitálás volt. Nem félsz tenni egy lépést, de azt érzem, nem motivált ez a mozdulat, túl rövid, a távlati tervek nem tűnnek fontosnak eléggé (majd lesz valahogy). Ugyanakkor ez szorongásból is fakadhat. Az álom mintha épp azt ábrázolná, ahogyan azt a bizonyos magaslatot látod, elképzeled magadban: hogy ott csak a kegyetlen bánásmód és részvétlenség vár. Azt, amilyennek magadat láttad, rengeteg okból csak te tudnád igazán értelmezni, de én úgy érzem, ez olyan éned, mely még nem alakult ki, egy kicsit “ó, én még nem tudok olyan lenni”-típusú mesés énkép. Ugyanakkor az álom arra is rámutat, hogy ez a kép mégis valóra váltható – téged is meglepett, milyen ügyesen tudtad kivédeni a támadást, vannak tehát rejtett képességeid. Ezeket itt, a blogodban nem rejted véka alá, de rendesen kicsinyíted őket. Újabb képeiden érezhető, hogy fontosságuk számodra alábbhagyott: sokkal jobban ki tudnád dolgozni a képeket, de vagy azért, mert ez így “terápiásabb”, vagy azért (én ezt gondolom), mert energiáidat máshová próbálod átcsoportosítani, nem, vagy csak félig teszed meg. Nem egészen értettem, az, hogy eladnád a festékeidet, azt jelenti, hogy teljesen abbahagynád a festést, vagy csak az olajat? Korábbi bejegyzéseidben szerepel egy képregénykezdet, mely engem nagyon megragadott: ha vele hasonlítom össze a mostani festményeidet, egy sokkal finomabb jelképrendszert látok kialakulni, de az az érzelmi telítettség, mely akkora erőt kölcsönzött neki, ezekből mégis kimaradt.

Ez a lezserség az élet több területén jelentkezni látszik: a párkapcsolatban, életszínvonalad emelésének vágyában, továbbtanulási terveidben és alkotó tevékenységedben is. Okait természetesen nem ismerhetem. A gyár, melyben dolgozol, rendkívül nagy stressztermelő, csömört okoz (ha másoknak jó, akkor biztosan nekem is jó)… Holott terveid egyre határozottabb formát öltenek, a célhoz vezető út hiányzik, nem látható. Azt tudom csak gondolni, hogy többet kell törődnöd magaddal, energiáidat pedig a kitűzött célok megvalósítására kell koncentrálnod. A többet törődés számos formát ölthet, lehet önismereti folyamat (analízis, szemlélődés illetve meditáció, hozzád hasonló érdeklődésű emberek életének megismerése), vagy materiális céltudatosság (egyszerűsítés, belátható távra tervezés).

Hát ennyit gondoltam. Most azonban, újabb írásaid láttán inkább elmennék képregényeket olvasni… Bocsáss meg ha ezt az egészet nem érzed magadra nézve találónak, vagy elmúlt az az állapot, melyben használni lehetett volna! Nem vagyok benne biztos, hogy mindez így van, ahogyan leírtam, az ember életében vannak érzelmileg instabil állomások és az írás ezeket rendkívül fölnagyíthatja a külső szemlélő számára (mint már korábban kiderült).

Hello!

Nagyon köszönöm ezt a részletes választ meg a többit is. Elgondolkodtatnak.
Fura, hogy blogból, képekből, álmokból ennyi mindent ki lehet olvasni.
Gondolkoztam én is a jelentésén, de nem jőttem rá, főleg nem ilyen mélységekben.
Kicsit furán is érzem magam, de köszönöm. Rávilágítottál opyan dolgokra, amik talánn a szemem előtt voltak mindvégig, de nem láttam

Eléggé bezombultam az utóbbi időben, a munka miatt főleg szerintem. Fáradt is vagyok sokszor, meg megváltoztam. Mikor a képregényt elkezdtem még suliba jártam, több időm volt gondolkozni – nyavajogni:-) meg jobban hittem a jövőben, talán álomvilágban éltem. Most viszont nem nyavajgok annyit, de nem is gondolkozok annyit. Olyan kb. Mintha minden érzés átfolyna rajtam.
Festésnél is sajnos az van, bogy elkapkodok, nem érzem már azt amit régen mikor festettem, nyugtatónak használom. Többször gondolkoztam hogy abbahagyom eddig még nem sikerült.

Egyre kevésbé tudom ki vagyok, mit akarok

tényleg nem ártana valami….

És melyik képregényt olvasod/nád?

Mostanában nagyon sok dolgom van, ezért nem írtam semmit, elkapkodni sem akartam… Pedig így is az lesz belőle, mert nemsoká le kell feküdnöm, reggel meló. Olvasom tovább a blogot, nem lehet könnyű, csak nagyon bizonytalanul tudok hozzászólni a személyes részéhez: szerintem valószínűleg ez volt az egyetlen lehetséges döntésed, melyet még nagyon sokáig halogathattál volna. Azonban nem szabad bosszút állnod magadon érte azzal, hogy még jobban eltávolítod magad valódi, alkotó személyiségedtől! Nem tudom, tartozunk-e egymásnak valamilyen művekkel, mi emberek, de élni sokkal nehezebb, ha nincs alkotói katarzis. Ahhoz pedig át kell élni a krízishelyzeteket is. Ezek általában nem tartanak olyan sokáig, inkább mélyen beleivódnak az emberbe… hagyom is ezt a témát most.
Kérdésedre: lehet, furcsán hangzik, de én először gyerekkorom kedvencét, a Mozaikot olvasnám újra… Amiket bemutattál, azok közül Zograf és Bilal is tetszett… Bár tőlem nagyon távoli témák és műfajok ezek, de mégis megérintenek. Van egy animátor barátom, ő nagyon szereti a rajzokat, rajzfilmeket, ő szokott engem ebben a témában “művelni”

Mozaikot nem ismerem.. csak a borítójáról láttam képet. De ha lesz alkalmam rá egyszer beleolvasok. Nekünk Bobo volt meg Nils Holgerson főleg.
Én is úgy gondolom, hogy mást nem nagyon tehettem… csak néha elbizonytalanodom.
Alkotást annyira most nem szeretném erőltetni. rájöttem, hogy nem fejlődtem semmit az utóbbi időben.. erőltetett dolgoknak sincs sok értelmük. Talán inkább egy ideig csak másolok… rengeteget kell még tanulnom. …
valami megváltozott… nem érzem már azt a festéssel, rajzolással kapcsolatban min régen
ezért is lettek egyre rosszabbak a képek.
ha érdekel itt megnézheted a változást:
 szntrad.deviantart.com
már nem érzem, hogy annyira fontos dolog lenne… szoktam gondolkozni hogy milyen más hobbit vagy elfoglaltságot kéne keresni
de bocs a “nagyregényért”